Hírek
Újdonságok
 
Színek és az üzenetük/VI.
A színeket bemutató sorozatunkban ezúttal két nagyon meghatározó, megosztó színnel foglalkozunk, melyeknek a jelenlétében más színek hatása is nagyban módosulhat. Két szín, mely akár lopva, mindenütt jelen van: az arany és az ezüst.

A vallások, uralkodók előszeretettel használták és használják, mely napjainkban a technikai fejlődésnek köszönhetően szinte mindenütt jelen van. A feng shui szerint érdemes tudatosan is körbevenni magunkat mind az arannyal, mind pedig az ezüsttel, mivel segít bevonzani az anyagi jólétet. Természetesen az arányokra, mértékekre azért érdemes odafigyelni. A történelmi hagyományoknak, szokásoknak is köszönhető, hogy a jólétet, természetfeletti képességeket, áradó érzelmeket is szimbolizálják. Érdekes módon a görög-római mitológiában aranykornak nevezték a boldog, kiteljesedett időszakot, míg a másodikat mely már a hanyatláshoz vezetett ezüstkornak. A versenyek során az abszolút győztesé az aranyérem, a második helyezetté pedig az ezüst. Az arany valahogy mindig az ezüst fölött áll.
A királyok színe mindig az arany volt, a királynőké és a királynéké az ezüst.

Az arany, mely nagyon közel áll a sárgához, a napfényt, örökkévalóságot, természetfelettit is jelképezi. Az isteni hatalomra, a megvilágosodásra, a hallhatatlanságra, a dicsőségre, bölcsességre, tudásra, megvilágosodásra, gazdagságra, szépségre, igazságra, önértékelésre, asszociálunk róla. Ha arany, akkor testi -, lelki -, érzelmi -, értelmi - és spirituális gazdagság. Nem véletlen, hogy az egyiptomi, római kultúrában és az egyházi díszítéseknél is oly’ gyakran megjelenik. Az összes napistent, a vetés és aratás isteneit, a beért termést szimbolizálja. A kereszténységben, az ikonfestészetben és a románkor nyugati festészetében az arany háttér a transzcendens szférára, a mennyei birodalomra; az arany a dicsfényre, spirituális szentségekre és a megdicsőült szentekre utal. A mesevilágban is számtalanszor találkozhatunk az arannyal: aranytojást tojó tyúk, aranyalma stb. Az ezoterikában a szoláris asztrál színe. Az arany társaságában minden szín előkelőbb és egyben elegánsabb lesz. A fehér kivételével a sötétebb színek mellett jóval jobban érvényesül, tehát többek között a fekete, sötétszürke, sötétbarna, sötétkék, mélybordó, mélylila társaságában.

Az ezüst nagyon közel áll a szürke színhez, melynek kapcsán a kompromisszumra, józanságra, bölcsességre, semlegességre is asszociálunk. Utalhat a kereskedelemre és a pénz hatalmára is. Szimbolizálja az érzékfelettit, a természetfeletti képességeket, áradó érzelmeket és a jólétet. Az egyiptomi mítoszok szerint Ré napisten csontjai ezüstből vannak. Kínában a legértékesebb fémnek tartották; a Tejútat például „ezüstfolyónak”nevezték. Az ezoterikában a lumáris asztrál színe. Az ezüst egy aktívabb szín az arannyal szemben, dinamizmust, modernebb hatást lehet vele elérni minden szín társaságában. Könnyedebb, mint az arany és mindennek fiatalos eleganciát kölcsönöz, minden szín mellett tökéletesen érvényesül.